Bocsánat, hogy így eltűntem a napokban, de egyszerűen nem jutottam el odáig, hogy csendben és nyugalomban, összeszedett gondolatokkal nekiüljek és posztoljak. Most bepótolom. Van lakás, nyugodt zug, ahol álomra hajtjuk a fejünket, és ahonnan már tényleg nagyon szép reményeket táplálunk. Aztán majd meglássuk, hogyan is tovább… 13 napja éldegélünk East Londonban teljes egyetértésben Miss Poppyval, aki a higgadt attitűdjével igen sokat dob a saját hangulatomon, mert bizony néha én nem látom olyan fényesnek a helyzetet. Azt hiszem az első sokk után az Unokahúgom születése volt a legmegrázóbb pillanat, és mivel még nem volt szobánk normálisan el sem tudtam vonulni az örömkönnyeimmel. Akkor azért rám borult a világ az összes terhével.

Munkakeresés: Jelenleg úgy néz ki, hogy első körben elküldtük az önéletrajzunkat jó sok helyre. A hőn áhított munka az „Office” kategóriába tartozik, ami azt jelenti, hogy vagy valamilyen irodai asszisztens, vagy (szerény múltamat tekintve) database pozíció megcsípése lenne a legjobb. Tisztességes munka, tisztességes fizetés plussz nem szakad le a lábad az egész napos meneteléstől. Ja, nem is beszélve, hogy azért diplomások vagyunk. Na, ez jelenleg sehogyansem kíván összejönni. Konkrétan SENKI nem hívott vissza. Nem tudják, mit veszítenek. A következő szint a „bedobálom ruhaüzletekbe a városban a cv-t” . Hamarosan karácsonyi őrület, így sok helyen keresnek két, vagy négy segítő kezet, ennek megfelelően én már nem is emlékszem hány db, de igen sok üzletben próbáltuk eladni magunkat. Onnan se hívott senki, így még lejjebb adtuk: Barmaid, avagy pincérnő. Ugyanaz a felállás, de ott sem sikerült semmit összekaparni. OK, vasárnap leültünk beszélgetni a főbérlőnkkel, és valahogy szóba került az álláskeresés. Amikor kimondta a „gyár” szót, akkor éreztem, hogy most/itt/a vég. Kissé bepánikoltam, hogy azt azért mégsem. Így jutottunk el odáig, hogy másnap reggel megint lejjebb adtuk egy szinttel, és egy franchise rendszerben működő étteremhálózathoz jelentkeztünk, bárminek. Nincs otthon (még) ilyen étterem, de nem is kívánok többet leírni róla, jobb az Nektek is, meg nekünk is. Láss csodát, onnan behívtak. Mindkettőnket. Hétfőn megyünk 9.30tól 12.30ig eladni magunkat a Regent Street-re.

Persze nem adtuk fel, elméletileg egy kedves ismerős benyom egy fejvadász céghez, akik majd jól találnak nekünk Office munkát. Megőrülés van itt 1000el.

 A Túrista: Elég sokat múzeumozunk. Megvolt a British, a Tate mindkettő része, de még most is be van tervezve minimum három másik, ami ingyenes (ezek élveznek elsőbbséget). Ezenkívül várost nézünk, minden napra akad valami izgalmas, de ennek sem látom még a végét; hétvégén elméletileg Greenwich és a National Gallery is pipa. Ehhh, be van itt osztva minden időnk. Lábjegyzetként megjegyezném, hogy a British-ban az Asszíroknál elbőgtem magam (ez volt az a része a kiállításnak a Rosetti– kő mellett, ami nagyon ütött), mert eszembe jutottak a Kelet előadásaink az egyetemen, és az, hogy milyen régóta vártam erre a szent pillanatra. A Tate Gallery- ben  nagyot ütött a Shalott hölgye, ami abszolút kedvenc. Életem kockáztatásával fénykép is készült róla. A Tate Modernben Chagalle és Monet volt a legszebb pillanat, mivel nem áll túl közel hozzám a modern művészet. Ez Miss Poppy reszortja.

 Tegnap voltunk Pub-ozni (itt még a Guiness is jobban csúszik), és amikor kiléptünk az jtón hatalmas pelyhekben szakadt a hó! Otthon milyen idő van?..
Ma megyünk National Insurance Number interjúra, jobban mondva Poppynak van mára, nekem meg holnapra időpontom, meg a bankba, ahol elszúrtak valamit. Ja, és tegnap kaptunk csekkfüzetet. Nagyon vicces…