Mindig is sejtettem, hogy egy henye nőszemély vagyok, de ma tudatosodott bennem teljes bizonysággal. Végre elérkezett az a nap, hogy csak 1pm-től 6.15ig merem a szart a pékségben, így olyan délelőttöt csaptam magamnak, amilyet mindig is képzeltem. Felkeltem 9kor, elmentem kocogni, hazaértem, ittam egy pohár narancslevelt, egy tejeskávét, befeküdtem egy kád forró vízbe, a későbbiekben pedig főzni fogok egy isteni spenótfőzeléket. Azt hiszem, hogy meg tudnék barátkozni azzal a gondolattal, hogy minden napom így teljen. Egy részről lenne időm karban tartani a testemet (ami, valljuk be, szükséges), másrészről karban tarthatnám a lelkemet is, plusz a párkapcsolatomat. Mert akárhonnan is nézzük, akármennyire is beköszöntött a tavasz Londonba, nagyon hiányzik Életem Értelme, és ez az, ami beárnyékolja ennek a tökéletes délelőttnek a csodáját.
A bejegyzéshez csatolt kép, illetve cikk igen humoros, ha kivehető majd olvassátok el. Egész egyszerű a képlet; vagyok olyan meglett és tapasztalt, hogy elmondhassam; igenis nyugodt, kispolgári életet akarok, semmi flanc, és nem kell, hogy feltétlenül eltartson a férjem. Csak néha szeretnék ilyen délelőttöt, kiegészítve egy olyan délutánnal, amibe belefér egy ebéd, egy jó film, és sok-sok ölelés. Ennyi.
 Más. Tegnap moziban voltunk. Surda, Poppy és jómagam megnéztük Jennifer Aniston filmjét. Jó volt, csajos film (Norka, készülj; megnézzük együtt is...), szóval nem volt mély mondanivalója, de volt benne nevetés, felháborodás, könnyek, meg minden, ami kell. A multiplex  meg itt is multiplex. Csak aszékek mozogtak; nem tudom, hogy szándékosan, vagy csak lerobbant volt a wood green-i cinema.

Megyek, főzök, eszem, megpróbálok nem dührohamot kapni, és elmegyek eladok néhány kenyeret. A kölköknek holiday van, így nem eszik a fánkot, amitől még unalmasabb az egész, mint általában. Ja, és holnap meg mehetek egy másik boltba, mert önkényesen beosztottak oda. Pofám leszakad.

Itt a tavasz!!!!