Cicerinka itthagyott minket, amit nagyon sajnálok egyrészről azért, mert könnyebb volt úgy visszajönni, hogy hoztam egy szelet "odahaza"-t, másrészről azért, mert nagyon szeretem azt a nőszemélyt. Na, ismét hiányozni fogsz nekem Te Őrült Lyány jó sokáig... Furcsa, hogy van otthon köztetek valaki, aki látta, hogy hol/merre és milyen körülmények között tengetjük mi itt az életünket Poppyval, aki tudja és látja, hogy milyen itt az élet Lándönben...

Január 4. Felkeltünk, kicsinosítottuk a CV-nket (ebben az esetben beírtuk az előző munkahelyhez az előző munkahelyünket azt, amiről nem beszélünk), és arra az elhatározásra jutottunk, hogy elmegyünk a Cafe Nero Recruitment Centre-be, ami a Covent Gardennél található, ott pedig jelentkezünk egy újabb elcse.szett munkahelyre. A lényeg a hozzáállás, de hozzátenném, hogy ez még a legjobb a sok franchise rendszerben működő kávézó/étterem között. Mivel nincs nyomtatónk, ezért le kellett szállnunk a buszról, hogy nyomtassunk a CV-ből. A sarkon található kicsiny sziget, ahol olyan szimpatikus arab és/vagy pakisztáni/bangladesi emberek dolgoznak, akik referenciaként a saját képüket teszik ki a kirakatba, melyen különböző pozíciókban állnak, ülnek, vagy éppen támasztják a falat, a kedvencem az összes netkávézó közül a kerületben. Innen indultunk el az állásvadászatra, amikor is megálltam a "Petit Café" nevezetű hely mellett, ahol waitress wanted van, de nem mertem beadni. Azon a helyen már reggel 11kor is durva "native" arcok ülnek, és úgy éreztem, hogy még nem jutottam el idáig. Továbbsétáltunk, amikor Poppy megpillantott egy kirakatot, ahol sok lengyel nyelvű (hát nem Londonban vagyunk, b+ -hagyta el szánkat) hirdetés között megpillantottunk egy angol szösszenetet. Waitress needed a Hoe Street 176-os szám alatt található Daisy's, vagy valami ilyesmi nevezetű helyre. Több se kellett, továbbmentünk, összeszedtem magam, meg az emlékeimet, és bementem a shop-ba. Jelenet a következő. Lány a pultban, odamegyek mondom, munkát keresek. Mondja; Kellene CV. Előhúzom; mondom haháááá- van. Mondja; kellene helyi kv-zós tapasztalat. Mondom; hahááá; van. Mondja; szól a főnöknek. A Főnök, aki nő és native(!!!) mondja; ok, de neki két ember kell. Mondom; van. Kimegyek Poppyért, berángatom, mondom; ő lenne az. Aszongya, rendben. Tudtok kv-t főzni, mondom tudunk. Ok, akkor holnap lunchtime- egyik lány próbanapra, holnapután- másik lány próbanapra.

Így megyek én holnap 12-13 között próbanapra a helyei kávézóba, aminek már nem tudom a nevét, de nem nagy és nincs leves, meg nincs Angelo, meg nem a városban van, tehát Oyster sem kellene nagyon, szóval vannak előnyök rendesen. Be is vagyok sza.va, hogy majd nem felelek meg, és mehetek kuncsorogni máshova, amit meg nagyon nem szeretnék. Ezért a blogbejegyzés címe. Persze az is lehet, hogy sokkal szarabb lesz, mint valaha. De bízom. Vagyis próbálok, mert ez nagyon kis perfect lenne mindkettőnknek.

Más örvendetes esemény! Végre találkoztunk a blogpajtás kalandorlánykával, és szerény véleményem szerint igen kellemesen töltöttünk el 3órát a Starbucks-ban. Örülük, hogy végre találkoztunk Kedves Zsu!:-)