Londonban élni jó... vagy legalábbis érdekes. Nem, tényleg nem viccelek: Jó. Nálam fellépett az általános identitászavar, néha nem tudom, hogy hol vagyok és kivel és miért, és keverem az angolba a magyart, meg néha angolul jut eszembe, ami magyarul nem, pedig ha meg angolul kellene, akkor nem jut az eszembe... Érti ezt valaki?...
Tehát; túl vagyunk az első (vízválasztónak mondott) állásinterjún. Volt nagy nagy beégés, kacagás, nyökögés, pici sírás, meg nevetés. A végén megmaradt a nevetés. Meg a tapasztalat. Az rengeteg. Mindenesetre rádöbbentem, hogy először az idegen nyelvi környezetet kellene megszokni, és felduzzasztani a nyelvkincsemet, mert van a tudatom legmélyen valaki, aki beszéli a nyelvet, csak el van nyomva. Fel kell szabadítani... Ha meg nekem nem sikerül, akkor irány a lengvidzskurz.
Voltunk ám várostnézni is, természetesen; Láttuk a Gurkent, voltunk Greenwich-ben (ahol van egy iszonyat brutális piac), elbúcsúztattuk a paki főbérlőt (és kitakarítottuk a konyhát), de a hét csúcspontja a Trick or Treat volt. Péntek este jöttek a gyerekek, kaptak cukrot (na jó, nekünk is jutott egy kevés), és Happy Halloween-t kívántunk egymásnak. Tündérek voltak, elő is tört belőlem minden érzelem azonnyomban...
Mára tervbe van véve a National Gallery.
