Már régóta érik ez a bejegyzés, de asszem ma kaptam meg hozzá a végső lökést. Mindig is tudtam, hogy nagy az Isten állatkertje, de az néha minden képzeletemet felülmúlja amilyen figurákkal itt találkozom nap mint nap. Gondolom ehhez a témához azért Ivynak is lesz egy-két szava, úgyhogy szerintem még folyt. köv.

Akkor kezdem is a számomra legmegdöbbentőbbel:

„Tornázós”: egyszer a shop közepén pont az én pultom előtt egy férfi elkezdett tornagyakorlatokat végezni, majd amikor én elröhögtem magam (nem szabad, úgyhogy mindent megtettem, hogy „ne vegyem észre”), a legtermészetesebb hangon közölte, hogy ő most fázik, ezért tornázik egyet. No comment.

„Hányós”: Egy másik napon (csúcsidőben, és szintén a shop közepén) egy fiatalember megkérdezte tőlem, hogy mit tartalmaz a vegetáriánus pite. Én elmondtam, amire ő elkezdett hányáshoz hasonló hangokat és arcokat imitálni, nemtetszését kifejezve. Nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, hogy utána tíz percig nem tudtam kiszolgálni, annyira röhögtem.

„Tuna lady”: Van egy 40-es elég furcsa kinézetű nő, aki minden áldott reggel munka előtt bejön, beáll a pulthoz, legalább 10-15 percig válogat, majd vásárol kettő darab tonhalas toastie-t. És ezt MINDEN ÁLDOTT REGGEL eljátssza. De minek kell ehhez negyed óráig válogatni???

És akkor még pár „kellemes” élmény a szokásosak közül:

Vannak a „szatyrozósak”: A shopnak két méretben van saját papírszatyra. Gyakran előfordul, hogy a „dear customer” kér egy-két apróságot, amit gondosan belehelyezek a kisméretű szatyorba, amit a pult alól veszek ki. Ezt megvárja, majd mire felnézek, meggondolja magát, megkíván még ezt-azt, és egy egész halom dolgot rámol a pultra, ami természetesen már nem fér bele a kisszatyorba. Ekkor fogom magam, kiszedegetem a kisszatyorból az összes dolgot, előveszek egy nagyszatyrot, és átpakolok. Természetesen mindezt a legnagyobb csúcsforgalomban, ezren állnak a sorban, a főni pedig a hátunk mögött sürget mindenkit. Igen kellemes érzés.

„Kötekedősök”: Őket is meg lehet szokni, persze lényegesen könnyebb, ha az ember a saját anyanyelvén fogait összeszorítva elengedhet egy-két „jókívánságot”. Ilyen például amikor odaadom a visszajárót, esetleg meg is köszöni, majd elkezd kötekedni, hogy miért apróban adtam vissza, és nem papírpénzben (nyilván mert elfogyott ba**d meg) vagy fordítva. Persze mindezt szigorúan miután már becsuktam a kasszát. Csúcsidőben a legizgalmasabb játék, mert ilyenkor vagy meg kell várnia amíg a következő vásárló fizet, és kinyílik a kassza (és ilyenkor még idegbeteg is lesz emiatt), vagy szólni kell valakinek, akinek van kulcsa hozzá, ami beletelik pár percbe, addig áll a sor, stb…

"Furcsa kinézetűek": Belőlük rengeteg van errefelé, néha kezdem úgy hinni, hogy ez a furcsa kinézetű/viselkedésű emberek városa. Ilyenkor csak az a baj, hogy el kell folytanod a kitörő nevetést, ami vagy sikerül, vagy nem.

Most hirtelen ennyi jutott eszembe, a többit rábízom Ivyra, biztos Neki is van egy-két sztori a tarsolyában.