Nos, elérkezett az utolsó hetünk a companynál. Ettől azért tartottunk eléggé, mivel a főni most tért vissza a vakációzásból, és most kellett szembesülnie azon szomorú ténnyel, hogy felmondtunk a háta mögött (köszönhetően a hatékony belső kommunikációnak, NEM tudtuk, hogy elmegy szabira). Gondoltuk, hogy ennek meglesz még a böjtje. Az esetről annyi szó esett nyíltan, hogy reggel odaszólt Ivynak: „Family problems, he?” Csodálkoztunk is, hogy ennyivel megúsztuk. Teltek-múltak az órák, majd egyszer csak azt vettük észre, hogy nem küldi el Ivyt szünetre. Letelt az ötödik óra is. Ivy ekkor már nem bírta tovább és szólt. Nem engedte el. Helyette viszont „megnyerte” a shop takarítását. Ivynál erre csúnyán elgurult a bicikli, és duzzogott a nap hátralevő részében, ami teljesen érthető ugye. És ekkor megtörtént az, amire azóta várunk, amióta itt „merjük a szart”: arra a teljesen szimpla kérdésre, hogy „what are you doing?” Ivy száját elhagyta a fent idézett mondat, amiért én azóta is csak tisztelni tudom őt. Így, ebben a formában, félig angolul, félig magyarul (szerencsére csak az első részt értette, de persze ez is bőven elég volt ahhoz, hogy másfél órával zárás utánig bent tartson és az összes kis sarkot kipucoltassa velünk. Azért ez merész húzás volt, de valljuk be megérte.